Itt van mindjárt a Ford Focus ST Light reklámja, amelyben egy átlagos, nem nagy szám pasi - nem szép, nem kisportolt testalkatú és nem is okos - bizonygatja magának, de főleg nekünk nézőknek, hogy igenis "megérdemli" a vadi új Ford autót, mert "hőstettek" egész sorát hajtja végre

a hétköznapokban (és természetesen a hozzá hasonló hímsoviniszta, átlagosnál is átlagosabb rondaságok is, akik ezek szerint szintén "hősnek" érezhetik magukat, csak mert kiviszik a szemetet).

     Például "hősünk" is leviszi a szemetet, vesz egy liter tejet vagy (és ez a zárójelenet, a mindent elsöprő bizonyíték arra, hogy érdemes és jogosult az új kocsira, lelkiismeret furdalás nélkül megveheti) egy moziban megadóan, lekezelően, lesajnálóan végig néz valami hülye "női filmet" a síró-picsogó barátnőjével. A nézőtéren természetesen csak nők ülnek rajta kívül és természetesen mindegyik folyamatosan zokog a film alatt, mert annyira megható minden perce, ő meg természetesen eközben látványosan halálra unja magát, mert ő "nagy és erős", meg férfi is (ezt többször is ki kell hangsúlyozni, különben senkinek nem jutna róla eszébe - nekem sem), de "hősiesen" megjátssza magát és mindezt azért teszi, mert "szereti" a barátnőjét.... meg persze a "vigasztaló szex" sem elvetendő, amit utána kap hálából, amiért olyan "érzékeny".  A többi "gyáva" férfi (a moziban zokogó nők pasijai) természetesen nem mernek beülni a filmre, ők félnek a "női filmektől" (még jó, hogy nagyok és erősek, inkább pornót vagy meccset néznek ezalatt, mintegy férfiasságukat bizonyítandó maguknak és másoknak). Miattuk (is) természetesen a "hőstetteket" folyamatosan végrehajtó hétköznapi "hősünk" még inkább megérdemli a többmilliós kocsit, hiszen hatalmas kínokat áll ki minden alkalommal, amikor tesz valami hétköznapit, beül egy "női filmre", vagy engedi, hogy a sztereotip barátnője a "nagy és erős férfias" vállain zokogja ki magát egy sírásra érdemtelen jeleneten, filmen.

Hát, én is majdnem elsírtam magam azon, hogy még mindig itt tartunk....

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

        Egy másik reklám meg azért szúrja a szemem, mert teljesen (számomra) abszurd helyzetet ábrázol. Ha jól emlékszem valami ccc cipőmárka reklámja, amelyben többek között adva van egy nagyon szélesen és vidáman vigyorgó anyuka és 8 év körüli kisfia (sacc per kb., nem biztos), és felettébb örülnek valaminek. Majdnem mindegy hogy minek, akár a semminek is örülhetnének, mert egy reklámfilmben, amellyel el akarnak adni valamit, a semmit is vidáman, boldogan kell bemutatni. Itt van mindjárt anyuka határtalan öröme afelett, hogy a 8 év körüli drága kisfia annyira béna, hogy még mindig nem tudja egyedül bekötni a cipőfűzőjét és neki kell helyette megkötni. Anyukánál jobban csak a gyerek örül a saját bénaságának, mert ő is nagyokat kacag ezen, majd kiesik az állkapcsa. Anyuka, hogy valahogy "méltó" módon kifejezze a béna gyereke iránti tiszteletét - akire csak azért nem tud felnézni, mert az a derekáig ér -, és díjazni való kiemelkedő jó tulajdonságként, kivételes tehetség megnyilvánulásaként tudatosítsa a gyerekében, hogy egy cipőfűző megkötésének NEM tudása egyenértékű a vízfakasztással vagy a víz borrá változtatásával, amiért főhajtás és kézcsók jár, késedelem nélkül, rögtön cselekszik is: felettébb megalázóan és felettébb "égő" módon, teljesen megalázkodva, mélyen fejet hajtva, szinte ráfeküdve arccal a gyerek kézfejére kezet csókol a drága fiacskájának, mert ez a minimum, ha nem képes bekötni a cipőfűzőjét. Majdnem elhánytam magam. Úgy hajolt meg a béna kisfia előtt, olyan tisztelettel és alázattal, mintha az a pápa lenne vagy a kisjézus maga, de legalábbis a Dalai Láma reinkarnációja. Én szégyellem magam helyette is. Nem fogadom el azt a választ és nézetet, hogy "azért, mert gyerek", és azért, mert gyerek, meg kell dicsérni olyan dolgok nem tudásáért is, amit az ő korában már tudnia illene. Nem azt mondom, hogy le kellene szidni, mert nem, de kezet csókolni és megdicsérni érte nagyon erős túlzás.

     Gondolom az ilyen anyák azok, akik egy ultrahangfelvételen található kis pontnak köszönik meg hálától remegő hangon, hogy a kis pont "anyja lehet", és amiért pont őt választotta anyjának az a néhány milliméteres pötty. Gondolom ezek azok az anyák, akik naponta tízszer elmondják a fiacskáiknak, hogy ők maguk a kisjézusok, és hogy anyuka csak azért van a világon, hogy ők a világra jöhessenek, semmi másért. Gondolom ezek azok az anyák, akik naponta tízszer megemlítik a fiacskáiknak, hogy anyuka élete semmit nem ér nélkülük, csak azért léteznek, mert ők is léteznek, nélkülük anyuka csak egy üres porhüvely, cél nélkül. Majd, gondolom, ugyanezen anyukák csodálkoznak a legjobban, ha az óvodába-iskolába bekerülve imádott drágaságuk hiperaktív, koncentráció- és figyelemhiányos, és állandóan a feltűnést, figyelmet keresik, nem tudnak alkalmazkodni a közösséghez, nem bírják elviselni, hogy a tanítónéni másokkal is foglakozik, nem csak velük, és a tanítónéni nem ismételgeti nekik egész nap kézcsókokkal megerősítve, hogy mennyire hálás nekik, amiért megszülettek. Majd még később, ugyanezek az anyák csodálkoznak a selejt, életképtelen, beképzelt, nagyképű, senkivel sem kijövő úrhatnám polgárrá érett felnőtt fiaikon, akikből sikertelen emberek lesznek, sorra mennek tönkre a kapcsolataik és sehová sem tudnak beilleszkedni, senkivel sem tudnak kijönni, végül alkoholistaként, kábszeresként vagy az utcán végzik, mert nem értik miért nem elég a többi embernek, hogy kegyeskedtek a világra jönni, mikor ez az anyukájuknak bőven elég volt ahhoz, hogy egész nap a kezeiket csókolgatva imádja őket.

     Egy szülőnek, akármennyire is imádja a gyerekét, szem előtt kellene tartania, és a gyerekének is azt kellene megtanítania, hogy bár nagyon szereti, de nem ő a világ közepe, nem ő a megváltó kisjézus. És nem is kellene így éreznie egy anyának a gyerekével kapcsolatban, mert akkor azzal anyával, és az önbecsülésével, énképével, személyiségével nagyon nagy baj van. Aki megfordítja a sorrendet és "elfelejti", hogy ő hozta létre a gyereket, nem pedig a gyereke őt, és elfelejti, hogy a gyerek miatta létezik és nem ő létezik a gyerek miatt, az nagyon rosszat tesz ezzel a gyerekének. Ha nem tanítja meg a gyereknek, hogy hol a helye a családban azzal együtt, hogy minden szeretetet, törődést megkap, és hogy a szülő a főnök és irányító és neki kell elsősorban engedelmeskednie a szüleinek, akiktől az életet, ételt, ellátást, szeretetet kapja, nem fordítva, és inkább neki kellene kezet csókolnia a szüleinek, amiért mindent megadnak neki - hatalmas hibát követ el. Ezek a gyerekek egész életükben azt fogják elvárni, hogy mindenki a lábuk elé boruljon csak azért, mert kegyeskedtek megszületni, és sosem fogják megérteni, mások miért nem csókolnak nekik kezet azért, mert a világon vannak. Földig hajoló, alázatos kézcsókkal jutalmazni a nem tudást, a bénaságot, a lehető legnagyobb hiba. Mi lesz, ha az iskolában a tanítónéni nem csókol kezet neki, amiért nem tudja a szorzótáblát, inkább megszégyeníti, a gyerek meg meg van győződve arról, hogy neki jutalom jár? Hogy fogja kezelni a hibáit, tévedéseit, ha elront valamit az iskolában, munkahelyen? És mit csinál neki az anyja, ha valamit mégis sikerül megtennie? A seggét csókolja meg? Vagy a lábfejét? Vagy a lába nyomát? Netán kinyalja a seggét vécézés után? Ha ugyan eddig nem tette már meg mindegyiket....Hogyan fogja jutalmazni a sikert, ha a bénaságért alázatos kézcsók (és hatalmas kacagás, hahota, vidámság) jár? És ez nem "pusztán a szeretet jele", ahogyan most sokan rávágják, ez pusztán a hülyeség, a túlkapás, az észszerűtlenség, az ész nélküli túlzásba vitel jele. Ha mégis a "szeretet jele", akkor egy nagyon hülye, szolgalelkű, méltóság nélküli anya nagyon hülye szeretetének a jele, aki maga fölé helyezi a gyerekét, önmagát meg alárendeli neki, kevesebbnek tartva magát nála, aminek majd a gyerek issza meg a levét felnőtt korában. Ezt én még véletlenül sem nevezném "szeretetnek", és rendkívül megalázónak tartom.

    A hiperaktív, koncentráció- és figyelemhiányos, izgő-mozgó, figyelemért kolduló gyerekek "őse" a "középső gyerek szindróma" volt, csak új nevet kellett találni nekik, mivel ezek a gyerekek általában egykeként lettek agyonkényeztetve és elhülyítve, ellenben a középső gyerekekkel, akik meg el lettek hanyagolva. Bár nem azonosak a körülmények, de a végeredmény - mindenáron a középpontba kerülni és magamra terelni a figyelmet bármi áron, még rossz, káros és másoknak ártó tettekkel is - ugyanaz.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

           Eddig nem volt túl sok problémám Kasszás Erzsivel, bár a CBA-val meggyűlt már a bajom. Ezúttal a CBA megint jeleskedett a sztereotípiák kihangsúlyozása terén. A legújabb reklámfilmjükben a főszereplő egy ötvenes hapsi, aki egy hálós zöld szatyorral (megyünk visszafelé az időben) hadonászik rémülten Kasszás Erzsinek, hogy "nem mer" hazamenni az üres szatyrával, mert elvesztette a bevásárlólistát és anélkül gőze sincs, hogy mit szoktak az emberek vásárolni egy élelmiszerüzletben. Azt még érteném, hogy annyira öreg és szenilis már, hogy azt is elfelejti hová indult, de sajnos másról van szó. Egyfelől arról, hogy azért "nem mer" hazamenni, mert otthon "kikap az anyjától", aki igazából a felesége, mert szegény hülye azon selejt férfiak táborához tartozik, akiknek a feleségük egyben a gondoskodó mamájuk is, az a felnőtt a családban, nélkülük még a feneküket sem tudják kitörölni. Már ez, önmagában hányingert keltő, de az a tény, hogy egy ötvenes férfi - aki valószínűleg férj is apa is, és több évtizede nős, családban él, valamint gyerekkorában ő is családban nőtt fel - nem tudja magától, mindenféle ostoba lista nélkül, hogy nagyjából mit szoktak enni odahaza és nagyjából mit kell vásárolni egy élelmiszerüzletben, még a tej-kenyér-felvágott hármas sem ugrik be neki, mert "szegény férfi" nem tudja, nem ért hozzá, fogalma sincs róla, semmi köze hozzá, hogy mit zabál odahaza nap mint nap több mint ötven éve, az már szerintem a 21. században egyenesen felháborító! Szánalmas és megalázó...főleg azon férfiak számára, akik nem ennyire idióták, selejtek, életképtelenek, és mindenféle lista nélkül is képesek maguktól lemenni a boltba tejért-kenyérért, ha elfogyott. Miért nem háborodnak fel rajta?

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Ostoba háziasszonynak látszó dagadt nő (is) osztja az észt a szőnyegtisztítással kapcsolatban. Azt próbálná értésére adni a nagyközönségnek, hogy mennyire 'egyszerű' a Vanish Gold szőnyegtisztító porral szőnyeget tisztítani. Megfogja, szétszórja, jól beledörzsöli, vár, majd felporszívózza. "Kész. A munka el van végezve." Agyvérzést kaptam. Igen, a munka el van végezve, továbbra is általa, nem a férje által, ráadásul kutyák utáni szarpucolásra pazarolja a pénzét és a idejét. Mennyibe kerülhet havonta? De a legfontosabb, hogy DUPLA MUNKÁT végez a Vanish-el, az egyszerűbb porszívózás helyett, vagy a kifejezetten vizes, mosószeres szőnyegtisztító porszívókkal szemben!!! Mennyi ideig tarthat megfogni, szétszórni, alaposan bedörzsölni, várni majd alaposan kiporszívózni és még a kutyákat is távol tartani ezalatt? És a rendszeres, hosszan tartó porszívózáshoz használt áram?
Ugyanez a helyzet a Calgonnal, ami a mosógépet tisztítja meg a vízkőtől, mivel „szakemberek” szerint anélkül csak 5 évig él a mosógép. Ezt határozottan cáfolom, saját tapasztalataink által egy olyan környéken, ahol nagyon kemény a víz. Azonkívül a cégek manapság már csak öt év élettartalmú háztartási gépeket gyártanak, azaz a magyar állam olyanokat rendel külföldről, hogy fenntartsa a „fogyasztást” és mindenki meg tudjon élni (szerelők, boltok). De ha valaki jobb érvet szeretne, ott van a Calgon és társai ára. Ha tényleg minden mosáshoz használjuk, feltéve, hogy egy család hetente legalább 2-3-szor mos, akkor öt év alatt annyit költünk Calgonra, hogy azért már egy új mosógépet is lehetne venni.

Hát nem sírnivaló???

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Gilette mach 3 reklám. "Minden férfi ismeri a kudarcot". Természetesnek a nőknek minden sikerül. Vagy a nők kudarca nem számít, mert ők nem tesznek semmi értékeset, fontosat, ők nem vezetnek országot, bankot, ezért kudarcuk sem nagyon lehet. Nem is várják el tőlük, hogy a konyhán kívül máshol is teljesítsenek, eredményeket érjenek el, sőt, éppen ellenkezőleg! Az az igazi nő, aki egész életében semmi fontosat, hasznosat nem tesz, csak a család után pucolja a szart. Maximum a levest sózhatják el, nem nagy ügy, legfeljebb a család morog egy kicsit, a nő felvizezi a levest és minden oké! De ha a nagy és erős férfi nem rúgja be a gólt, vagy eltéveszti az atombomba számításait, az már valami! Nekik teljesíteni kell, tőlük azt várják, hogy minden pillanatban valami hősi tettet lezavarjanak és ezt támogatni kell, meg elősegíteni a nők szolgálatukba állításával.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Magabiztosnak született!". No, persze nem egy nőnemű, hanem egy hímnemű, ez esetben egy hím kecskegida, kos vagy mi hatalmas szarvakkal, még véletlenül sem nőstény. Ennél furcsább állatot nem nagyon láttam, nem tudom hogy hozták össze, bizonyára emiatt ennyire bátor. Mindenkit elkerget, mindenki fejet hajt előtte, mindenki megfutamodik az ellenfelektől, csak ez az állatka nem. Egyvalami mégis van, ami előtt ő is fejet hajt, mégpedig a Volkswagen T-Roc márkájú autó, ami annyira fenséges. És persze férfiaknak való, véletlenül sem nőknek. Erős csak férfi meg hím állat lehet, a nőstény állatok a gyengeséget képviselik, érthetetlen hogyan is képesek életben maradni, hogy hogy nem haltak ki a fajok miattuk.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jar Platinum. Mi a bajom vele? Mondom. 11-13 év körüli fiúgyerek, aki "születetten" háztartásilag hülye a nemi diszkrimináció elve szerint, ezért a nőknek kell rájuk pucolni a szart, különben ellepné őket. Ebben a reklámban pont ezt a szterotípiát akarják megfejelni és az emberek agyába vésni a reklám sztorijával: hülyegyerek egy irtózatosan zsíros, koszos jénai üvegtálat vagy mit tárol a szobájában, és egyáltalán nem zavarja a kosz, mivel nagy és erős férfiként igénytelen, és a lételeme a mocsokban fetrengés. Jön hülyeapuka, aki rászól a fiára, hogy azonnal áztassa be, mert az anyja mérges lesz vagy megharagszik vagy valami hasonló. Mondhatná bárki, hogy ebben meg mi a pláne, bár ha egy kicsit elgondolkodna rajta, magától is rájönne, hogy a reklám filozófiája szerint a hülyeapukát sem zavarja a kosz, piszok, mocsok, ő is jól ellenne egy szeméttelepen is, ő csak csak attól fél, hogy hülyeanyuka, az asszony, a született házicseléd, az abszolút tisztaság született megtestesítője és egyben a pótmamája is hülyeapukának, MÉRGES lesz, és akkor jaj nekik, kikapnak, mert hülyeanyukáé a háztartás, a férfiaknak ehhez semmi közük, csak ő született tisztának, akit zavar a kosz. Az apa ebben a reklámban is és még rengeteg hasonló reklámban egyenértékű a hülyegyerekével, csak egy újabb probléma a felnőtt anyuka számára, nem a társa a problémában. Másképpen: minden nő tiszta és rendes születésileg,  minden férfi született piszkos, mocskos, koszos, csak a nőket zavarja a kosz, a férfiakat nem, egy hülyegyereket játszó férfi csak akkor viszi ki a szemetet vagy mosogat el vagy szalad le egy tejfölért, ha a felnőttet játszó anyuka, aki egyben a háztartás kizárólagos ura, erre utasítja, mert apukának sosem jutna eszébe magától, ő nem tudja magától mit kell csinálni, nem érzi úgy, hogy köze lenne hozzá annak ellenére, hogy családban nőtt fel és abban is él. Rövidebben: nem azért kell kimosni a koszos edényt, mert koszos, bűzlik, nem higiénikus, fertőzhet és gyűlnek rá a bogarak és ez az apukát is, mint felnőtt, igényes, önmagára és környezetére adó férfit zavarja, hanem azért, mert kizárólag anyukát zavarja, és emiatt az "anyukájuk" mérges lesz rájuk "gyerekekre" és "kikapnak" tőle, mert a koszos edény csak az ő szívügye, az ő dolga, az ő felelőssége, nem a férfiaké, akár felnőttek, akár gyerekek.

     Keverednek itt is szépen a szerepek, akár a moslék, és még csodálkozunk, hogy a hülyegyereket játszó apukák a saját lányukat kefélik, nem az "anyukájukat". Miért is tennék? Aki ötévest játszik egész életében, ugyan miért akarna egy "felnőttel" és pláne az "anyukájával" kefélni?

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

     Nem véletlenül következik most a Lego Duplo reklámja, ami hűen követi az előző reklám alapelvét a hülyegyereket játszó férfiakról. Hülyeapuka itt éppen "apát" játszik, akinek az apai szerepe ki is merül abban, hogy néha együtt játszik a kölykével, míg anyuka a papit készíti nekik ebédre a konyhában, meg az összes többit. A szöveg ellentmond a reklámban foglaltaknak, mert állítólag jó érzés, ha látjuk, hogy a sok energia meg idő megtérül, amit a gyerekeink fejlődésére fordítunk, és ezek egy felnőtt, érett apuka gondolkodásmódját idéznék, de a képek tanúsága szerint a gyereke fejlődésére fordított idő meg energia kizárólag a játékot, a gyerekkel való játszogatást jelenti, nem a valódi nevelést, nem a valódi törődést, nem a valódi fejlesztést takarja, mint az evőeszköz használatára, cipőfűzőkötésre, öltözködésre, meseolvasásra vagy olvasásra, egyebekre tanítást, hanem arról szól, hogy apuka úgy tesz mintha "energiát fektetne" be a kölykébe, valójában csak játszik egy jót, amikor éppen úgy tartja kedve. A zárómondat is ezt igazolja: "Számomra a kreativitás azt jelenti, hogy boldogok vagyunk, amikor együtt játszunk vagy őrültségeket csinálunk!". Ennél jobban nem is lehetne a sztereotip szobanövény apa szerepét meghatározni és megmutatni: boldog amikor játszhat, őrültségeket csinálhat és a kölykét csak ürügyként és eszközként használja hozzá, és mindezt még képes kreativitásnak csúfolni. Szegény kreativitás, meg szegény gyerek! Nevelésről tehát szó sincs, apuka csak magába, a saját játékába és örömébe fektet energiát meg időt, saját magát szórakoztatja és időnként rácsodálkozik arra, hogy vajon a gyerek hogyan és kitől tanulta meg megkötni a cipőfűzőjét, mert hogy tőle nem, az biztos! Jöhetnének már normális, valóban gyereket nevelő apukák is, mert a hülyegyerekeapukák már nem csak rohadtul unalmasak, de rohadtul idegesítőek is!

Apuka: Várjunk csak! Nem hiányzik valami? Ja de, a gyerek. Na nem baj, nélküle is jól elvagyok!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------