Elöljáróban annyit, hogy ha valaki hülye is meg vak is egyszerre, és nem képes megkülönböztetni a 30 évest a 60 évestől, akkor maradjon a semleges Jó napot-nál, elvégre ezért találták ki!

 Az utóbbi tíz évben szinte állandóan fel vagyok háborodva, amikor valaki köszön nekem - bár, senkinek a köszönése nem hiányzik, jól megvagyok nélküle, felőlem mindenki elsétálhatna mellettem köszönés nélkül (és én is mellettük). Az egyik legjobb dolog, ha valaki a fővárosban/nagyvárosban él, hogy itt senkit sem kötelező ismerni. Ez a vágyam – hogy senki ne köszönjön és nekem se kelljen – egyre erősödik, főleg azóta, amikor is még egyetemistaként az egyik barátnőmmel és évfolyamtársammal egy szép májusi napon lesétáltunk az ...