Konyhafőnök: „Séf Úr” részrehajlásai I. 2014

   Előre bocsátanám, hogy nem nézek általában főzőcskézős műsorokat, mert nem nagyon érdekelnek, és a versenyeket is alapból utálom, értelmetlennek találom őket. Viszont ezt a műsort nem lehet kihagyni, mivel elég nagy a visszhangja, valamint kritikát mondani, észrevételeket tenni csak úgy lehet, ha legalább egy részt végig nézek (vagy többet).

   A 2014-es szériába csak az utolsó két hétben csatlakoztam (véletlenül), és nem is néztem végig az egy órás műsoridőket, csak nagyjából a felét, de Séf Úr részrehajlása és gerjedése bizonyos egyének irányába ilyen rövid idő alatt is megmutatkozott...méghozzá elég feltűnően. Akkoriban éppen egy milliárdos apuka leánykája irányában. Ennek felismerése számomra akkor jött el, amikor az egyik feladatban a leányzó egyedül nézhette végig, amint Séf Úr elkészít egy bizonyos ételt, a többiek nem, és ez alapján kellett neki tökéletesen reprodukálnia Séf Úr remekművét. Milliárdos csemete így is tett és még mást is; amikor elkezdődött a főzés, cselhez folyamodott, és az étel egyik elemét – amit elméletileg nyersen kellett volna tálalni – elkezdte főzni egy fazékban látványosan, hogy a többieket, akik őt utánozni próbálták, megtévessze és elrontassa velük az egészet. Terve bevált, mert majdnem mindenki feltette főzni a cuccost. Ideáig még semmi gyanús nem történt, egy kicsit felháborodtam a tisztességtelenségen, de én ostoba, balga fejjel azt hittem, hogy a zsűri majd szóvá teszi, hogy ugyan miért folyamodik ilyen piti cselekhez, amikor minden adott ahhoz, hogy ebben a feladatban ő legyen a legjobb, hiszen egyedül ő nézhette végig az elkészítést és már valahol a középdöntő végén/döntő elején járnak, elméletileg a csaj a „jobbak” közé tartozik, miért nem a tökéletes főztjével akar kitűnni inkább? A „meglepi” ekkor következett be számomra, mert Séf Úr nemhogy nem háborodott fel, hanem a zsűri másik két tagjához hajolva a pulpituson, fröcsögve kezdte el dicsérni a csajt, ódákat zengve arról, hogy a csajszi milyen „okos”, „leleményes”, „ügyes”, „taktikás” és egy isten az istenek között, mert lám így kell „versenyezni”, és az ám a „versenyszellem”, és ez az „igazi versenyző”! A zsűri másik két tagja sajnálatomra osztotta Séf Úr véleményét és egymást túlharsogva verdesték a seggüket a földhöz örömükben, amiért a csaj ennyire szuper! Én ledöbbentem, mert bár nem sokat értek a versenyzéshez, de nem hinném, hogy egy versenynek alapból tisztességtelennek kellene lennie, és arról kellene szólnia, hogy csak azért győz valaki, mert sikerül becsapnia a másikat és elrontatni vele az ételt vagy bármit. Magyarul: ne azért nyerjek meg egy futóversenyt mert sikeresen elgáncsoltam a többieket, emiatt egyedül én érhettem csak célba! Mert ha igen, akkor ez valójában MINEK a versenye? A futásé/főzésé vagy mások elgáncsolásáé? A verseny és a tisztességtelenség miért szinonimái egymásnak? Egy versenyzőnek – aki egyedüliként végignézhette a fogás elkészítését és állítólag „jó és tehetséges”, miért kell ilyen „cselhez” folyamodnia? Nem arról szólna az egész, hogy beszéljen helyettem a főztöm, akármit csinál is a másik? Még mindig le vagyok döbbenve azon, hogy egyesek (és sajnos, sokan vannak) úgy kiáltanak fel ezekre az érvekre – köztük Séf Úr is meg a zsűri többi tagja –, hogy EZ EGY „VERSENY”!!! Ez most komoly? VERSENY = TISZTESSÉGTELENSÉG? VERSENY = KI TUD TISZTESSÉGTELENEBB LENNI A MÁSIKKAL? Itt senki nem hallott a „fair play” kifejezésről? És akkor szájtátva csodálkozunk a megtévesztő hirdetéseken, reklámfogásokon,  a befektetési csalásokon, a szemrebbenés nélküli szembehazudozásokon, politikusok-celebek hazugságain, szemfényvesztésein, és így tovább. Ne csodálkozzunk. Ha elfogadjuk, hogy a „verseny” mások becsapásáról szól, nem a versenyfeladatok tökéletes teljesítéséről, akkor viseljük a következményeit a való életben is, amikor például egy brókercég elsikkasztja az egész életünk munkáját. Számomra az is ijesztő, hogy ha Séf Úr meg a zsűri ennyire „odavan” a csalásért, taktikázásért, és semmi kivetnivalót nem találnak benne, akkor Séf Úr vajon HOGYAN jutott el odáig, ahol most van? Ő vajon mi mindent tett meg azért, hogy „megnyerje” a versenyeit??? Bele sem merek gondolni...

   Felmerül továbbá az is, hogy egy milliárdos apukával rendelkező embernek (akinek már van egy vendéglátóipari egysége és ott tulajdonos/főnök) miért kell indulnia egy tízmilliós versenyen? Miért nem adja el azt és nyit helyette egy éttermet? És vajon mennyit fizetett apuka azért, hogy leánykája benn maradhasson az utolsó napig a versenyben?

Válaszolni fog ezekre valaki?